2011. november 27., vasárnap

Adventi fagyban angyalok

Egy kedves egyetemi csoporttársnőmtől kaptam ezt a puha és ízletes sajtos rúd receptet.
Nagyon jól fejleszthető, igazi alaprecept. mi próbáltuk már gomolyával, kapros sajttal, de azért az edámi-füstölt mérkőzés mindig megható eredménnyel jár: az egész család elégedetten majszol, kétéves kisfiam később is fel-feltűnik és csendben felmászik érte a székre: Még eszek...- motyogja vidáman, és most kivételesen nem javítom ki a (ki tudja, honnan vett) k-t, csak óvom, hogy le ne potyogjon a nagy igyekezetben...

Szívből jövő, átélt adventi készülődést mindenkinek!



Hozzávalók:
  • 30 dkg finomliszt
  • 15 dkg margarin - persze vajjal a fincsi igazán!
  • 15-15 dkg füstölt és ementáli sajt vegyesen
  • 1 dl langyos, cukros tejben (kb. 40 fok) felfuttatott 
  • 2 dkg élesztő
  • 1 tojás sárgája
  • 1/2 dl tejföl
  • 1/2 teáskanál só (sajttól függően)

Az átszitált liszt közepébe öntöm a felfuttatott élesztős tejet, pici lisztet szórok rá, és míg a többi hozzávalót előveszem, az élesztő szépen dolgozik. 
Összekeverem a hozzávalókat, a sajt kétharmadát, de a vajat csak a végén teszem hozzá (ne legyen megolvasztva!) Szépen kigyúrom, majd kelesztem. Én szeretem a hosszabb kelesztést, tapasztalatom szerint a tészta szebb állagú és tartósabb is, de ha kellemes meleg van, akár 20-30 perc is elég neki.
A sütőt 170-180 fokra bekapcsolom. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtom, egész tojással megkenem,  sajttal megszórom és szépen felcsíkozom. Sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 15-20 perc alatt kész. Vigyázzunk, mert ha túl későn vesszük ki, kiszáradhat!
Lehet variálni: köménymag, pirospaprika stb. tekintetében is!

Míg a friss sajtos illata belengi a lakást, lehet verselni is egyet...

Lackfi János: Lábnyomok

Láttam a Mikulás
lábnyomait, végig, amerre
hozta az ajándékokat.
Fehér, mezítlábas nyomot
csakis ő hagy a padlón.
Biztos csupa korom lett
a csizmája, ahogy lejött
a kéményen. Levette, hogy
ne csináljon koszt.
Mondom anyának, aki
épp a hintőport rakja
vissza a szekrénybe.

2011. október 16., vasárnap

Friss kenyerek az októberi fényben - A kenyér világnapján

Megsültek a Kenyér világnapjára szánt kenyérkék!

Kedvenc pékem, Limara, a nap alkalmából külön oldalt hozott létre, ahol megcsodálhatjátok, mennyi ember sütött ma kenyeret ajándékba - egy másik ember számára. Hihetetlenül gyorsan változik az oldal, remek érzés látni, mennyien sütnek!!!
http://www.facebook.com/pages/Keny%C3%A9r-Vil%C3%A1gnapja/279048048792393

Az én zsemlekoszorúmból délután öt kisgyerek uzsonnázik majd Budakalászon. Még van egy kis idő készíteni valamilyen finomságot és azt megosztani valakivel.
Aki pedig szívesen csatlakozna felhívásunkhoz, és Gödön él, tanul vagy dolgozik, valamint van kedves receptje, amit szívesen megosztana másokkal, az írjon, üzenjen, hogy receptje megjelenhessen a jövő húsvétra tervezett Első gödi süteményes és kenyeres könyvben!
A Facebookra is beköltöztünk már:
http://www.facebook.com/pages/G%C3%B6d%C3%B6n-S%C3%BCtik-Bar%C3%A1ti-K%C3%B6r/222182957834570?sk=wall


És akkor a mai művek: az első egy koronakenyér és 6 zsemle találkozása...


A második pedig két diós-rozsos kenyér:

2011. szeptember 25., vasárnap

Kamrát tölts!


Aranyló szeptemberi napokba csúsztak a nyár végi forró délutánok.
Immár tizedik napja vagyunk vidéken, Hajdú-Bihar Megye csücskében, férjem szüleinél, és elmondhatatlanul derűs és aktív napokat töltöttünk itt.
Egymás után teltek szilvalekváros üvegek, készült a selymes és mámorítóan finom ketchup, amit még tésztára vagy pizzára is kenhetünk, ma pedig még egy csodás (szilvalekvárt rejtegető)fánk is beugrott.
Ezzel párhuzamosan apósom remek aszalószekrényt készített, így elkezdtük az aszalást is a legszebb és legigazibb szilvával, a Mária Terézia által oly nagy becsben tartott beszterceivel!



Csatasorban először a szilvalekvár:
A receptet párom édesanyjától tanultam idén nyáron.

Az álmosan dongó méhekre ügyet sem vetve szedj le kb. 4-5 kiló besztercei szilvát, miközben élvezed a nyárvégi délután minden pillanatát. Mormold halkan Kosztolányi lázas versét http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/kosztola/osszes/html/vers1001.htm#25, és ne törődj vele, ha az a harminckét év, már nem annyi...
A szilvát mosd meg, magozd ki (az igazi jó besztercei ritkán férges, közepes méretű, kellemesen édes és nem túl leves) és mérd le.
Minden kilóhoz 10 deka cukrot számolj. Igen, elég lesz.
Egy nagy vaslábosba öntsd 0,5 dl víz és 0,5 dl ecet keverékét.
A vaslábos alját szépen tedd ki a félbevágott szilvaszemekkel, úgy, hogy a vágott felük nézzen lefelé.
Erre tedd a többi szilvát, majd a tetejére ismét egy fegyelmezett sor: a szilvaszemek vágott fele most felfelé néz.
Szórd rá az összes cukrot (logikusan pl. 4 kilóhoz 40 dekát), és lefedve tedd hűvös helyre, kamrába az egészet, hadd olvadjon meg jól a cukor.
Akár másnapig is várhatsz vele, de pár órát mindenképpen érdemes. Közepes lángú sütőbe tedd lefedve és süsd 4 órán keresztül.
Ezt követően gázlángon, állandóan kevergetve kb. 20-30 perc főzési idő vár még rád, de ezzel kész is! A teletöltött üvegekben gyönyörködve még megsimíthatod őket a japán költő soraival (melyeket - minő véletlen - ugyancsak Kosztolányi ültetett át magyarra):

       "szilvafáim illatát,
      bár szirmait a szél lefújja,
   még őrzi a ruhámnak ujja
   és lelkemen mint álom illan át."

2011. augusztus 22., hétfő

Kóstoló a nyárból kukoricás rúddal a végén

Elindultunk!
Augusztus 19-20-án végre bemutatkozhatott kis csapatunk Gödön.
Szeretnénk összegyűjteni a gödiek kedves receptjeit, ezért a Gödön Sütik Baráti Kör (ahová bárki csatlakozhat, és még tagdíj sincs :-)) hétvégén találkozó-barátkozót szervezett, ahol édes és sós sütik kóstolgatása közben árnyas fák alatt pihenhettetek meg és találkozhattatok új érdeklődőkkel.
Mindeközben kakaós csigás receptküldő versenyes felhívásunkról is meséltünk.
Ilyen sütiket lehetett kóstolni:
- mogyorós zabpelyhes aprócska
- hagymás sajtos keksz
- parmezános ropogós
- vajas-levendulás linzer
Receptek jönnek!

A nagy hajtásban még volt idő pár finomságra, köztük néhány kukoricás rúdra!

2011. július 22., péntek

Vadlevendulás sárgabarack lekvár


Szédítően sokféle recept létezik a levendula variációjára.
Én akkor bonyolódtam szenvedélyes és hosszan tartó viszonyba a levendulával, amikor egyszer épp levendula virágzás idején jártunk Tihanyban, és rengeteg friss levendulát vásároltunk. Kirándulásunk során az őslevendulásba is eljutottunk, ahol olyan elképesztően és vadul tobzódik a levendula illat, hogy az a legmerészebb mediterrán álmokat is felülmúlja. Tihanyban már kétféle kabóca honos, így aztán a horvát tengerparti érzés garantált balatoni tájképpel is.

Hazatérésem után rávetettem magam a levendulázásra, mert ez a csodálatos növény különös viselkedésre képes ételek társításaként, de az abszolút győztesnek pillanatnyilag a levendula - sárgabarack bizonyul. Rengeteg - általam gyakran látogatott - magyar lap és blog írt már a levenduláról, de mostanában sok külföldi gasztro-blog és étterem oldalán is szembe találtam magam levendulás ételekkel és italokkal.
Ez a vadlevendulás sárgabarack lekvár szemébe nevet a legvacakabb esős napnak is.

Kis receptem, melyet a nagyok tapasztalataiból és saját odaégetett ujjacskáimból tanultam.

Hozzávalók:
3 kiló zöldségesnél előkóstolt-, igazán zamatos sárgabarack (pl. magyar kajszi) - ebből pár szemet megeszünk, a többi lejön a tisztítás során, de a végére maradjon két kiló...
2 zacskó Dr. Oetker Dzsemfix extra (2:1)
1 csapott teáskanál citromsav (patika)
Kb. 70-80 dkg cukor - sárgabaracktól és szájíztől függ, akár egy kilóig is felkúszhat édesszájúak esetében
1 löttyintésnyi barack pálinka (el is hagyható)
1-2 evőkanál szárított levendula virág (gyógynövénybolt, illetve kiskert)
Aki nem szereti benne a levendulát magát, az teatojásba is teheti, amit a főzés végén kivesz - így az íz megmarad. Én egy picit leöblítem és leszárogatom a virágot, és a főzés elején adom hozzá.
Franciaországban erősebben levendulázzák a lekvárt, itthon szelídebben bánunk vele, mert még szokatlan-, noha igen vonzó a szájíznek. Kezdetnek kilónként egy teáskanálnyit javasolnék, és ha nagy az ováció, lehet emelni a dózist.

Na akkor most jön a munkás rész:
Felteszünk egy fazék vizet, majd amikor már zubogva forr, belepotyogtatjuk a barikat. Ezalatt egy másik lavórba hideg vizet engedünk. A barackokat 2-3 perc után átszűrjük a hideg vízbe, és ők egyből leveszik kis sárga bundácskájukat. A magok és a bunda eltávolítása után lemérjük az anyagot, és ha megvan a két kiló, rászórjuk a cukrot, levendulát és a citromsavat. Jól elkeverjük, majd egy kis időre (1-2 óra) békén hagyjuk. Ezalatt felkutatunk és elmosunk pár üveget tetőstül, és ha dizájnos kedvünkben vagyunk, matricát, szép fedőt, alkoholos filcet is kerítünk. Az igazán profik celofánt is találnak.
Az idő leteltével beletesszük a dzsemfixet, majd közepes tempóban kavargatva felforraljuk az egészet, és néhány percig forralva főzzük.

A klasszikus iskola hívei ugorják át ezt a részt:
Menet közben előkészítünk egy lábast és egy szűrőt. A szűrőn áteresztjük a forró barack lekvárt, és jól kinyomkodjuk. A tiszta levet visszaöntjük a lábasba, pár perc alatt újra felforraljuk (sterilizáljuk).

A kész lekvárt üvegekbe töltjük, celofánnal és csavaros tetővel lezárjuk. Fejre állítva néhány percig pihentetjük, majd egy kis ráadás dunsztot is megszavazhatunk neki, hogy lassan hűljön ki.

Ez voltaképpen dzsemnek tekinthető, ám állaga finom, szűrt, lekvárszerű. A technikája viszont a dzsemre hasonlít. Az íze és az elvégzett munka után viszont senki sem lesz képes ezt a gyönyörűséget "ledzsemelni..."

2011. június 22., szerda

Ribizlis lepény, ahogy Elek bácsi is szereti


Ribizli!
Egyszer én is... – szoktam kezdeni a régi-, családi legendát. Bizony, egyszer 12 kiló ribizlit szemeztem le, oktondi tettem büntetéséül, mikor is könnyelműen irgalmatlan mennyiségű ribizlit vásároltam egy kedves ismerősünktől. A végén buddhista szerzetesnek és aszkétának éreztem magam.
Idén aztán halkan két kilót kértem friss nógrádi ismerősöktől, akik még egy remek ribizliszörp recepttel is elláttak, és nem utolsósorban órákkal hosszabbították meg életem, mivel a ribizlit szemezve! juttatták el hozzám.
Ó, mennyei öröm! Akkor már csak süssünk belőle valami finomat is!
Két ribizlis lepény között őrlődtem, azonban férjem határozottan egy alig nyolcvan éves Ínyesmester-recept mellett tette le voksát. Magyar Elek elnagyolt sütireceptje azonban rutinos századeleji mámik számára íródott, és bár én is század eleji mámi vagyok, azért ez egy másik század. Egy szép új ribizlilepény receptet találtam ugyan, amihez nagyobb bizodalmam volt, de ott meg nem tetszett a hab.
Így született meg a végén az új ribizlilepény recept Elek bácsi ribizlihabjával.

Ne futamodjon meg senki a ribizli elől! Nehéz műfaj, de az íz és illat olyan egyedi és megismételhetetlen a konyhában, mint egy finom szippantás a nyár esszenciájából.
Amikor pedig a habbal együtt szétolvad a ribizli a szádban, az nem savanyú, hanem az élet vidám pikantériája. Az egészet csak élvezni lehet!

Ribizlilepény:

Hozzávalók:
25 dkg vaj
22 dkg cukor (v. 21 dkg+1 vaníliás cukor)
2 tojás
3 tojás sárgája
csipet só
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1,5 dl tej
10 dkg tört mogyoró vagy mandula

Hab:
6 tojás fehérje
12 dkg cukor
50-60 dkg ribizli + 1-2 evőkanál cukor
pici só

A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy nagy tepsibe sütőpapírt teszek, de vékonyan ezt is kivajazom és zsemlemorzsával megszórom.

A langyos-, de nem folyékony vajat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a tojásokat, a tojássárgáját és a sót. A sütőporral kevert lisztet szitálva ls a tejjel felváltva lassan adom a vajas-tojásos masszához. Jól összedolgozom, majd a mogyorót/mandulát is belekeverem. A tésztát kaparókártyával vagy tortasimítóval elegyengetem a tepsiben. Kb. 15-20 perc alatt megsül.
Ezalatt a leszemezett, mintegy 50-60 dkg ribizlit 2 kanál cukorral összekeverem. 6 tojás habjából (3 ugye marad a tésztából) és 12 dkg cukorból kemény habot verek egy pinduri sóval, majd óvatosan összevegyítem a ribizlivel. A csodás rózsaszín habot elegyengetem a tésztán, és 100 fokos sütőben még 10-15 percig szárítom.
Jó étvágyat!

2011. június 13., hétfő

Anyám konyhája

     Vajon hányan próbáltunk már komolyabb ételeket, pl. húslevest készíteni az anyánk konyhájában?
Én például előbb vallanám be, milyen szörnyű sorozatból láttam már epizódot valami ordas influenza ágyhoz szegezett bénultságában, mintsem bemerészkedjek a tűzvonalba, és sok évtizedes ételeket változtassak meg kalandvágyból vagy a fiatalkor hepciáskodó öntudatlanságából.
Azért most velem is megesett, hogy családi összejövetelre készülve egy új pogácsareceptet már nem volt időm otthon kisütni, hanem azt a tetthelyen, anyám konyhájában fejeztem be.
A tésztát már összeállítottam, ám a második hajtogatás és a sütés a "harcmezőn" ért.
   Először is le kell szögeznem, hogy sütő-ismeret nélkül legközelebb tőlem csak kolbászzsíros kenyérre számíthat a nagyérdemű, mert egyszerűen kamikaze-repülés betenni egy tepsi pogácsát egy ismeretlen sütő sötét, terpeszkedő és sziszegő szájába.
   Másrészt viszont el kell ismernem, hogy anyám jóindulatú elfogadással kezelte a helyzetet, s mikor végül nagyanyám régi, sokrészes kiszúró formáját kezembe adta, az olyan volt, mint egy nem várt érdemrend.
A kissé rozsdás-, hatvanéves kiszúrók előbb komoly csendbe burkolóztak, majd halk, mély meséket mormoltak, és fölényes pontossággal dolgoztak még ma is.
Lenyűgözve álltam a konyhában, még szerencse, hogy egyedül, mert mindig megbabonáz, ahogy egy régi tárgy odasimul és olyan odaadóan szolgál, ahogy egykor tette nagyanyám fáradt és dolgos kezében.
Hiába, no, József Attila-i volt a pillanat - ahogy emeltem a kezem, mintha velem együtt emelte volna mindenki, aki ezt a tárgyat a kezébe vette.
Dacára a sütő ócska cselvetésének, hogy az első adag még halvány lett, a jó recept és a tettrekész félszáz éves kiszúrók, no meg anyám csendes és derűs, legfőképpen azonban elfogadó és türelmes segítsége révén sikerült egy makulátlan lavórnyi mennyiségű sajtos pogácsát előállítanom.
Szakács öcsém elragadtatott ábrázata aztán feltette az i-re a pontot (már csak az ő narancsos-ánizsos saláta receptjét kellene valahogy kipréselnem, amit a grillezett csirkemellek társaságául kínált).
Addig azonban álljon itt ez a kiváló-, és továbbfejlesztett sajtos pogácsa. A képek minőségéért elnézést, eléggé el nem ítélhető módon csak mobillal szerelkeztem fel.




Gazdag és finom sajtos pogácsa

Hozzávalók:
    1 kg finomliszt (mehet a feléből is)
    10 dkg trappista jellegű sajt (lehet füstölt is, sőt!)
    32 dkg va
    1,5 dl tej (2,8-as, ha kérhetem)
    4 dl tejföl (ha feléből csinálom, egy kis 175-öset használok)
    3 db tojás (fele mennyiség esetén 2 db)
    3,5 dkg friss élesztő (fele mennyiségnél kb. 2 dkg!)
    3 dkg só (óvatosan adagolva, ne a teljes mennyiséget tegyük bele egyszerre, inkább utánasózva! Egy púpozott kanál só kb. 2 dkg, egy csapott pedig 1 dkg)
    3 dkg cukor (2 csapott evőkanál)
      
   + 15 dkg sajt a szóráshoz és egy tojás a kenéshez

Elkészítés:
A hozzávalók legyenek egyforma hőmérsékletűek! A langyos lisztet átszitálom, az élesztőt elkeverem a tejben, majd rögtön a liszthez öntöm. Hozzáteszem a többi hozzávalót (a vajat ne melegítsük, mert kínt fogunk szenvedni az ellágyult tészta gyúrásánál!), legvégén pedig a sót és cukrot.
A tésztát szép alaposan kigyúrom. Kissé lágy maradhat, de ez nem baj. Ha nagyon ragad, egy kis liszttel helyre lehet hozni a dolgot.
A tésztát ezután lisztezett deszkán kinyújtom, és egyszer hajtogatom (négy oldaláról a közepe felé). A tésztát hajtogatással lefelé tálba teszem, és a hűtőben éjszakáztatom.
A pogisütés napján előveszem, kinyújtom, gyorsan újra hajtogatom és másfél centi vastagra újra nyújtom.
Egy közepes méretű szaggatóval kiszaggatom a pogácsákat, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom őket. Felvert tojással megkenem és rászórom a sajtot (egy kis egész köményt is lehet belekeverni, aki szereti). Ezután kicsit kelni hagyom (kb. 20-25 perc), és amikor a tészta a duplájára nőtt, kb. 180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütöm.

Kis kiegészítésem: 
a tésztába kevert sajt füstölt sajt volt, a tetejére ment a sima, illetve:
a második hajtogatásnál 15 dkg füstölt-, főtt sonkát tettem a tésztára, így hajtogattam és nyújtottam. Parádés ízt kölcsönzött a pogiknak, és tovább is maradt frissebb állagú.

A recept egyébként Csíki Sándoré, aki Kocsonya Kálmán mesterszakácsot interjúvolta egy igazán finom sajtos pogi receptért. Márpedig e két név számomra már önmagában is garantált egy remek sörkorcsolyát.
http://www.foodandwine.hu/2010/10/28/sajtos-pogacsa-recept/